Eredetmonda

Az eredetmonda egy érdekes felfogás Róma alapításáról. A lenti szöveg a Wikipédiáról másoltunk ki:

Rómát i. e. 756-ban alapította Romulus és Remus, egy ikerpár, kiknek története a következő:

„Egy nap Silvia, a király nővére épp kisétált almáért egy közeli erdőbe, amikor hirtelen nagyon álmos lett, lefeküdt egy fa tövébe és elaludt. Azt álmodta, hogy egy egészséges ikerpárt fog szülni. Azt azonban nem sejtette, hogy amíg ő aludt, addig Mars isten megszerette őt, és „megtermékenyítette”. Kilenc hónappal később megszülettek az ikrek, de Silvia öccse azt a jóslatot hallotta, hogy az egyik gyerek az ikerpár közül veszélyes lehet az ő uralmára, így amikor Silvia nem volt otthon, akkor a király megparancsolta szolgáinak, hogy vessék a Tiberis-be a kicsiket.

De a szolgák megsajnálták a gyerekeket, ezért fontak egy kosarat, és abban letették a babákat a partra. Mivel többet nem tehettek a csecsemőkért, szomorúan visszaballagtak a palotába.

Nem sokkal később a partra jött egy nőstény farkas (mely Mars isten küldöttje volt), és elvitte magával a gyerekeket, hogy saját kölykeivel együtt felnevelje őket. Amikor a gyermekek felnőttek, akkor elhagyták a farkast, és elkezték elindítani „királyi karrierjüket”. Romulus elkezdte építeni vára falait, de megparancsolta szolgáinak, hogy aki át meri ugrani az (akkor még csak pár centis) falat, azt öljék meg.

Remus (nem sejtvén, hogy testvére ilyet parancsolt) átugorta a falat, s így szólt: „Ez lenne az a híres fal, amely megvéd majd titeket a gonosz istenektől?” Az egyik szolga a parancshoz híven agyonverte Remust. Amikor ezt Romulus meglátta, keserves sírásra fakadt, s azt mondta: „Így merje majd ezek után valaki átugorni a király falát!”

Róma első királya Romulus volt, az utolsó Tarquinius Superbus. I. e. 510-ben elűzték Superbust, és kikiáltották a köztársaságot

Leave a Reply