2015-ös programok Rómában

Milyen prigramokkal vár Róma 2015-ben? Ebben a cikkben a 2015-ös év legjobb programjait fogjuk röviden bemutatni. Róma Olaszországnak a fővárosa és legnagyobb városa is egyben.
2015-ös programok Rómában

Róma vagy az örök város a nyugati civilizációnak az egyik bölcsője és történelme igen régre nyúlik vissza. A városban rengeteg látnivaló található, ezért is lehet Európa egyik legnépszerűbb úti céljainak az egyike. A látványosságokon kivűl Rómában rengeteg program, szines és változatos koncertek, fesztiválok és különböző eseményk várnak mindenkit az év bármely részében. Minden évben tavasszal megrendezésre kerül a ‘Mostra delle Azalee’, ami során Róma belvárosában a Spanyol-lépcsőt több mint 3000 váza szines (fehér, rózsaszín, piros) virággal diszitenek fel.

A ‘Mostra delle Azalee’ valamikor márciusban lesz majd megrendezve, de a pontos időpontokat még nem hozták nyilvánosságra. Ha inkább jobban érdekelnek a sport események, akkor a ‘Rome Marathon’ a megfelelő választás. A ‘Rome Marathon’ minden évben megrendezésre kerül már több éve és az egyik legnépszerűbb események egyike a városban. Ebben az évben a maraton március 22-én lesz majd megtartva. A másik igen népszerű esemény Rómában a ‘kereszt körmenete’, ami Jézus utolsó útjáról emlékezik meg és az egész ceremóniát és a megemlékezést a pápa vezeti. Ebben az évben húsvétkor április 3-án lesz majd a körmenet.

Valamikor 2015. októberében megrendezésre kerül a Római Nemzetközi Filmfesztivál, ami egy igazi vörsösszönyeges esemény a város belvárosában. A filmfesztivál során megismerheted a legújabb filmeket, kiállitásokat és élő showkat is egyaránt. A fesztiválon olyan híres sztárok is meg szoktak jelenni, mint Meryl Streep vagy Monica Bellucci. A tél és az ünnepek közeledtével a város különböző pontjain szépen lassan megjelennek a karácsonyi vásárok. Úgy mint a legtöbb európai nagyvárosban Rómában is november végétől egészen december végeig várnak minden látogatót. A vásár egy tökéletes hely arra, hogy megkóstold a legfinomabb forralt borokat.

A vásárok, fesztiválok, koncertek mellett Róma a legismertebb előadók koncertjeinek is otthont ad. Ebben az évben olyan világhírű előadók koncertejein vehetsz részt, mint Ed Sheeran, Nickelback, Toto, Muse, Eros Ramazzotti, Deep Purple, Simply Red stb.

Ha még többet megszeretnél tudni a programokról, fesztiválokról, koncertekről és kiállitásokról kattints a következő linkre, ahol még többet olvashatsz Rómáról.